Mitől felismerhető, mitől különleges egy igazgyöngyös képi alkotás? Röviden úgy mondanám, hogy az igazgyöngyös képeken jól érzékelhető a gyermek szemlélete, érzelmi viszonyulása, teljes jelenléte, miközben a felnőtt néző számára is esztétikailag élvezetes látványt, igazán jó élményt nyújtanak. Ez a jó élmény egy kölcsönös elfogadás eredménye: a gyermek elfogadta a felajánlott kifejezőeszközöket, technikai lehetőségeket, a tanár pedig elfogadta a gyermeket olyannak, amilyen. Azt hiszem, ez az arányosság, ami egy okos, empatikus pedagógiai munka eredménye, az Igazgyöngy jellegzetes vonása.

A művészeti alapiskolák feladata a tanórán kívüli tehetséggondozás. Többnyire különböző iskolákból, korcsoportokból érkező gyerekek tevékenykednek az ilyen iskolákban együtt egy-egy szaktanár mentorálásával.

Az Igazgyöngy viszont az ország olyan szegletében működik, ahol nagyon sok a hátrányos helyzetű gyermek, akik családjuktól nem kapnak, nem kaphatnak megfelelő támogatást szellemi, lelki fejlődésükhöz, a megfelelő szocializáció kialakításához. Városban, jobb körülmények között élő emberek számára nehéz elképzelni hogyan is él az Igazgyöngyös gyerekek többsége, azok, akik ezeket a képeket alkották. Számukra a saját szoba azt jelenti, hogy van fedél a fejük felett – igen egy szobában alszik az egész család, mert jó, ha legalább azt tudják fűteni. A házi feladatot a földön ülve az ágy szélén írják, mert a család egyetlen asztala kell a főzéshez, étkezéshez, a vizet az utcai kútról hordják, a mosás, de még egy hajmosás is komoly erőfeszítés. Ezeknek a gyerekeknek egy meleg vízzel teli fürdőkád vagy a strand – amiben igazán ritkán van részük – a legnagyobb élvezet.

Az Igazgyöngy titka, hogy itt egy csoportban dolgozik a szegény és a gazdagabb, a tanult és tanulatlan szülők szőke vagy éppen fekete hajú gyermeke ami Ritók Nóra, az iskola alapítója szociális érzékenységének köszönhető. Talán ez a helyzet, no meg az, hogy ezt Ritók Nóra ezt kihívásnak tekintette, eredményezte azt, hogy mára az Igazgyöngy fogalommá lett – Nóra iskolát teremtett. Vegyes csoportokkal dolgozni sohasem könnyű, de az ő helyzetükben a tanulói összetétel a családi háttér, az otthonról hozott élmények, ismeretek tekintetében a szokásostól oly mértékben eltérő, hogy ez az iskola tanáraitól fokozott pedagógiai kreativitást, empátiát, türelmet követel.

A gyerekek ugyanis nem maguktól festenek ilyen képeket. Nem gondolom, hogy minden újszülött potenciális művész és csupán nevelés, jó tanárok függvénye, hogy Picasso lesz-e belőlük vagy sem. Azt viszont hiszem, hogy minden újszülött potenciális gyermek. A felnőttek felelőssége, hogy azzá válhatnak-e, hogy lehet-e gyerekkoruk, készítenek-e ilyen vidám, mosolygós, reményekkel teli rajzokat, amikben nem csupán szép iránti érzékük, de a bizakodás,  a remény is megmutatkozik, amik még azt sugallják, hogy jó élni!

Ehhez kell egy olyan felnőtt környezet – mint az Igazgyöngyösök közössége – akik nagy szeretettel és odafigyeléssel hívják fel a gyerekek figyelmét a világ szépségeire,  saját belső értékeikre és táplálnak bennük követésre érdemes ideákat, és persze mindezek mellé a kifejező eszközök egész sorát tanítják meg nekik, technikákat mutatnak, eszközöket biztosítanak. És biztosítják azt, hogy ezek a sokmindent nélkülöző gyerekek sikerélményekhez jussanak.  Sokan azt gondolják, hogy az Igazgyöngynek van valami speciális módszere, technikája, amit ha ellesnek hasonlóan sikeresek lehetnek.

Ám módszereik, pedagógiai elveik sok különböző dokumentumban olvashatók. Az Igazgyöngy különlegessége abban rejlik, hogy ők ezeket nem csupán hirdetik, hanem ténylegesen alkalmazzák is, hasonlóan ahhoz amint a pannonhalmi Titusz atya írta Ritók Nóra most megjelent könyvének ajánlójában: “Ő nem beszél az evangéliumról, hanem egyszerűen éli a rászorulók között.”

Bodóczky István

Budapest, 2017. dec. 4.