A munkánk kezdetén 2009-ben, Toldon egy teljesen szétesett, értékét vesztett közösséggel találkoztunk, amelyet a jogaival változó szinten tisztában lévő, alárendelt pozícióban szocializálódott családok alkottak. További problémát jelentett még a lakosság változatos összetétele.

A településen legnagyobb számban cigányok élnek, de ők is három népcsoportban oláh cigány, romugró és Romániából betelepült cigányok, akik eltérő szokásokkal és habitussal rendelkeznek. A romák zöme nem őslakos, hanem betelepülő család.  Rajtuk kívül élnek még Toldon a nem cigány népcsoporthoz tartozók, zömében nyugdíjasok, és Romániából áttelepült magyarok és románok is. Mindannyian egyformán fontos tagjai a közösségnek.

A közösségfejlesztő munkánk során rájöttünk arra, hogy csak akkor tudunk változást elérni, hogyha mindenkivel foglalkozunk, aki a településen él, mert mindenki hat a közösségre. Így lépésről lépésre építkezve közösségfejlesztésbe kezdtünk, ami nekünk is egy tanulási folyamat ma is.

A kezdeti időszak családgondozó, nagycsaládokig jutó fejlesztő munkája után az első, közösségépítésre irányuló programunk 2012-2014 között az „Egy lépéssel előrébb…” című „Támop”-os projekt volt, amelynek segítségével a helyi kultúrházban, alacsony küszöbű szolgáltatások keretében, egy közösségi teret hívtunk életre. Ennek keretében lehetőséget adtunk arra, hogy az emberek feljöjjenek, illetve bejöjjenek a közösségi házba és elkezdődhessen egy, a közösséget újraépítő munka. A programban sok felkereső jellegű szolgáltatás is volt. A közösségi térben különféle irányított beszélgetések, folyóirat-olvasás, internethasználat keretében próbáltuk a közösségi együttlét alapjait megteremteni.

Ehhez kapcsoltuk a „Toldi Teaház” programját, melyben egymás jobb megismerését, a résztvevők életének tanulságait levonó bemutatkozásokat, beszélgetéseket szerveztünk. Ebben a fejlesztésben a bemutatkozók kommunikációs felkészítése és a közösség irányított beszéltetése is fontos elem volt. Szintén közösségépítő jellegűek voltak az un. családi fotózások. A szegregátumban élőknél a fotók jellemzően nem részei a családok életének, efféle emlékképek kevéssé épültek be náluk. Készítésük a családok és a közösség szintjén is pozitívan hatott.

A program során rájöttünk arra, hogy az asszonyokat könnyebb megszólítani és partnerré tenni, ezért a következő projektben 2014-2016 között („Képesnek lenni…”-NCTA-s támogatott program), ezt szem előtt tartva egy asszonyközösséget hoztunk létre.

A projekt első félévében az alapvető konyhai ismeretekről, háztartási praktikákról és a konyhai felszerelésekről, berendezésekről beszélgettünk. Ez a programelem azt a célt szolgálta, hogy a saját otthoni tapasztalataik alapján az asszonyok megnyíljanak és elkezdjenek a közösségben beszélgetni.  Ez egy nagy tanulási folyamat volt mindenki számára, alkalmazkodni kellett a többiekhez, közösséget kellett vállalni olyanokkal, akikkel a hétköznapi életben ez eddig nehezen ment, és meg kellet tanulni, azt is, hogy odafigyeljünk egymásra és meghallgassuk a másikat.

A következő szakaszban a tudatos családtervezésről, a pénzbeosztásról, a különböző életkorban jelentkező gyermeknevelési nehézségekről és tapasztalatokról tudtunk beszélgetni, segítségül hívva az ezen a téren dolgozó szakembereket. Ebben a szakaszban is voltak olyan tanulási folyamatok, amelyek hozzájárultak a közösség erősödéséhez, formálódásához. Például meg kellet tanulni azt, hogy a foglalkozásokon elhangzó személyes tapasztalatokat, az adott személyre tekintettel kelő diszkrécióval kell kezelni és megosztani, vagy nem megosztani a falu közösségével.

A projekt harmadik szakaszában már „nehezebb” témákat is fel tudtunk dolgozni, mint például a családon belüli, vagy a gyermekek ellen elkövetett erőszak (fizikális, és szexuális), valamint megismerkedtünk számos konfliktuskezelési technikával is. Ezeken a foglalkozásokon, a témák nehézsége miatt, az asszonyok zárkózottabbak voltak. Ám a programelem, abból a szempontból nagyon fontos volt, hogy ezekről a témákról is sikerült, beszélgetnünk, ismereteket átadnunk és kihangsúlyozni azt, hogy ezek a dolgok léteznek és, hogy lehet és kell is beszélgetnünk róluk, akár négyszemközt, akár a közösségben.

Ebben a projektben az egyes szakaszok lezárását egy-egy közösségi főzés követte, amelyben mindenkinek megvolt a maga feladata, erősítve ezzel a közösségben betöltött szerepét. A két nagy közösség fejlesztésre irányuló programunkkal átfedésben futott egy harmadik projekt, amelynek az egyik részeleme a „főzőklub” volt. Ennek keretében hetente három asszony főzhetett együtt egy konyhai szakember vezetésével. Ezeken az alkalmakon a gyorsan, kicsi költségvetésből kihozható ételek elkészítését tanulták meg, illetve volt még egy nagyon fontos szerepe ezeknek az alkalmaknak. Az itt megfőzött ételeket ugyanis együtt fogyaszthatták el az alapítvány helyi munkatársaival erősítve ezzel a közösségi étkezés hangulatát és szabályait. A projekt végére kialakult Toldon egy asszonyközösség, amely még sok helyen törékeny, de formálódik és erősödik, ezért mindenképpen szükség volt arra, hogy a közösségi rendezvényeket valamilyen formában tovább vigyük.

Így született meg a „Morzsóka klub”, melyet céges támogatásból szervezünk. Ennek lényege, hogy a foglalkozások a régi falusi asszonyközösségekhez (fonó, szövő, és egyéb ház körüli munkák pl. kukoricamorzsolás stb…) hasonlóan legyen egy olyan tevékenység, ami összehozza az asszonyokat, ez nálunk a főzés lett. Közben pedig legyen egy téma amiről, mint hajdanán lehetőség nyílik a közös társalgásra. A téma a mi esetünkben mindig egy tanulságos történet, ami olyan élethelyzetek dolgoz fel, amelyeket az asszonyok is megélhetnek a hétköznapi életük során. Az adott téma mindig a vitaindító a foglalkozások elején, majd következik a főzés, ezzel tovább erősítjük a konyhai ismereteket (eszközhasználat, higiénia (kézmosás, asztali tisztaság, mosogatás), fantázia a receptek megvalósításában), eközben lehet az adott témáról beszélgetni, majd a főzés végén közösen is megvitatjuk az adott történet tanulságait. Míg az előző projektben a saját életükből indultunk ki, itt messzebbről tekintünk rá a dolgokra, meséken, novellákon, megtörtént eseteken át, és ezeken keresztül vonatkoztatjuk a tanulságokat az életükre.

Az asszonyok mindig csoportokban dolgoznak, hat csoport van, mindegyiknek van neve és vannak felelősök a különböző munkaterületekért (pl.: a történethez tartozó kérdések leírása, a hozzávaló begyűjtése a fő asztalról, elpakolás, mosogatás, ételkészítés stb..). Most próbálunk a közösségfejlesztésnek egy új szintjére lépni. Eddig a csoportok állandóak voltak és a részmunkákért is mindig ugyanazok feleltek, de az elmúlt foglalkozáson megváltoztattuk a csoportok összetételét, ugyanis kíváncsiak voltunk, hogy az addig összeszokott asszonyok másokkal hogyan tudnak együttműködni.

A cél egy egymást támogató asszonyközösség létrehozása (természetesen nem zárjuk ki a rendezvényekből a férfiakat sem), akik képesek önmaguk képviseletére, megszervezésére.

A fejlesztés eddigi eredményei

  • egy integrált  (vegyes összetételű) asszonyközösség
  • a többiek által elfogadott kulcsember
  • önállóan, közösen megszervezett karácsonyi ünnepségek
  • a közösségen belüli konfliktusok számának csökkenése
  • kevesebb konfliktus a hivatalokkal, iskolával, óvodával
  • a részvételi demokrácia erősödése (a róluk szóló döntésekbe való beleszólás igénye, és az ilyen helyzetekben való részvétel)
  • az aktivitás erősödése a közösségi rendezvényeken
  • már felfedezhetők az egymáson való segítés elemei
  • van egy „helyi igazságossági rendszer”, amit közösen fejlesztünk, és az adományozást szabályozza.

Most úgy érezzük, hogy sikerült Toldon kialakítani egy magot az asszonyközösségen belül, amely képes szót emelni, önmagáért és társaiért, de ez a mag még törékeny és sérülékeny, még szükség van a mi szerepünkre, de idővel szeretnénk egyre kisebb feladatot betölteni, és egyre többet átengedni a kialakult közösségnek.