2018. május 12. – Legóval

 

Egy érdekes projektbe kezdtünk Vörös Gábor támogatásával. Kaptunk tőle legókat, és kapunk is még. Az első körben bárányokat, és persze mást is, fákhoz, akolhoz alkalmas elemeket kaptunk. A leírás alapján haladtunk a barikkal (szabálykövetés, finommotorika fejlesztés), aztán elhelyezték a “réten”, ahova akolt, kerítést, virágokat, fákat készítettek még saját elgondolásuk szerint. (Fantáziafejlesztés, konstruáló képesség fejlesztése). Ezután megfigyeltük a téri viszonylatokat (nézőpont, előrébb-hátrébb, takarás), ami alapján rajz készítésébe kezdtünk. Persze nem legó-barikat rajzoltak, hanem a saját elképzelésük szerinti állatokat, fákat, de ezekkel az elemekkel és téri viszonylatokkal dolgozva. Élvezték nagyon. Fejleszti a szociális készségeket is a kiscsoportokban végzett munka, mert a felület, amire elhelyezik, közös. Segítenek egymásnak, egyeztetnek és együtt örülnek a végén.
Kapcsolódhatunk a természetismerethez is.
Folytatjuk majd más állatokkal is. Köszönjük szépen a legókat!